Ez az év számos sötét drámát hozott, de a keresztény hit szempontjából tele volt kellemes meglepetésekkel. A kettő talán nem is független egymástól. Saját bevallásuk szerint sokakat éppen a szekularizmus válsága és a kultúrában kirajzolódó diabolikus jelenségek tettek fogékonyabbá az Isten dolgai és az evangélium reménysége iránt. Az Aaron Renn által negatív világnak nevezett kulturális időszak káros kompromisszumokba hajszolta az intellektuális befolyásukra érzékeny keresztényeket, de pont azok iránt a keresztények iránt támadt újfajta érdeklődés, akiket a negatív környezet inkább bátrabbá és hitvallóbbá tett. Az elmúlt napokban három olyan podcast beszélgetést is végignéztem, amelyek erősítik azt az általános benyomást, hogy az angolszász világban a keresztény világnézetnek kedvező trendforduló zajlik, és ez a fordulat talán mélyebb is lesz, mint ahogy reméltük.

Az első Joe Rogan és Stephen C. Meyer egy évvel ezelőtti beszélgetése, amely valamiért csak most jutott el hozzám. A The Joe Rogan Experience 2024-ben messze a leghallgatottabb amerikai podcast lett, elemzők szerint az elnökválasztás kimenetelében is szerepet játszott, hogy Donald Trump vállalta a háromórás beszélgetést Joe Rogannel, Kamala Harris viszont nem. Önmagában is nagy tehát a jelentősége annak, hogy Joe Rogan Stephen Meyert meghívta egy ugyanilyen hosszúságú interjúra, és azt jelzi, hogy az Intelligent Design (ID) mozgalom számára kezd véget érni a másfél évtizedig tartó kényszerű hideg tél.

Ebben a másfél évtizedben a materialisták megpróbálták teljesen maguk alá gyűrni a tudomány intézményrendszerét. Richard Dawkins és a harcos darwinisták az intellektuális ellenfelek elszigetelésére és a tudomány világából való kirekesztésére törekedtek, nem is teljesen sikertelenül. (Az ID-t például következetesen kreacionizmusnak bélyegezték és a vallás területére igyekeztek száműzni, holott – ahogy az ismert evolúcióbiológus Bret Weinstein szintén idén megvallotta – az ID fontos része a tudományos diskurzusnak.) Sok jele van annak, hogy a gát végre átszakadt, az egyik épp Joe Rogan beszélgetése Stephen Meyerrel.

Stephen Meyert (az ID egyik arcaként) ma már azok közül is egyre többen tisztelik, akik egyáltalán nem értenek vele egyet. Tudományfilozófusként főleg három könyve miatt vált ismertté: Signature in the Cell, Darwin’s Doubt és a nemrégiben megjelent The Return of the God-Hypothesis, amelyekhez nagyon komoly ajánlások érkeztek a legmagasabb tudományos körökből is. Az a tény, hogy Joe Rogan három órán át faggatta Meyert, a materializmus növekvő válságának újabb jele. A beszélgetésből kiderül, hogy a kereszténység a bölcsője volt a tudománynak, nem a sírásója, és ma is heurisztikus ereje van annak, hogy az eredetkutatást nem zárjuk a materializmus szűk világnézeti falai közé. A Rogan-interjú azt jelzi, hogy lehet a tények értelmezéséről is vitatkozni az eredettudományok világában, és talán lekerül lassan az intézményrendszerről is a materialisták világnézeti abroncsa.

A második beszélgetés hasonló tendenciát jelez: az ismert ateista Alex O’Connor az ismert emberjogi aktivista Ayaan Hirsi Alit hívta meg a podcastjébe. Azt az Alit, aki pár évtizede muzulmánból lett ateistává, Dawkinsék egyik legértékesebb trófeájává és legokosabb harcostársává. Azt az Alit, aki tavaly év végén viszont sokak meglepetésére keresztény lett. Nem véletlen, hogy a beszélgetés szimbolikusan egy templomban zajlik, és Alex O’Connor egyik kérdése éppen arra vonatkozik, hogy Ali neve tavaly óta összeforrt a kereszténység irányába mozduló kulturális momentummal.

Ali a válaszában egyrészt az alázat szükségességét hangsúlyozza: keresztényként egyre jobban tudatában van saját bűnösségének és esendőségének, ezért nem ítélkezni akar az emberek felett, hanem a szeretetet tanulja. De arról is nyíltan beszél, hogy a kereszténnyé válás nagy jelentőséggel bír. Keresztényként a lelkének végre mély békessége van, és kifejezetten ünnepli, hogy Amerikában és a nyugati világ egyéb területein megint meggyulladt az a szikra, amely hajdan a kereszténységet a nyugati társadalmak szilárd alapjává tette. Vagyis hogy a kereszténység a lenézés és gúny hosszú ideje után ismét vonzó alternatívává vált, és talán megvédheti a civilizációt az iszlám és a kultúrmarxizmus fenyegetésétől.

Ali hangsúlyozza, hogy ez neki elsősorban személyes, másodsorban kulturális kérdés, bár nyilván a politika világát is érinti. Alex O’Connor egy ponton kis mosollyal az arcán bevallja, hogy mind ő, mind Richard Dawkins nemrég elmentek egy esti imára, ha másért nem, legalább a kórust meghallgatni, ha már úgymond keresztény kultúrában élnek. Egyértelműen jelez valamit, ha O’Connor Alival készít interjút, Dawkins pedig közben kulturális kereszténynek nevezi magát. Ali számára ez azonban sokkal mélyebb. Elfogadta Isten létezését és a Biblia igazságát, az Istennel való megbékélést és mindent, ami ebből következik: a hitet, a reményt és a szeretetet. Ali ezzel akaratlanul is szimbólummá vált.

A harmadik beszélgetést Jordan B. Peterson folytatta Dallas Jenkins-szel, a Kiválasztottak (The Chosen) c. filmsorozat rendezőjével. Itt is már önmagában nagy jelentősége van annak, hogy a nyugati világ sokak által jelenleg legbefolyásosabbnak tartott értelmiségije, ellenkulturális ikonja, a posztmodern kultúrmarxizmus ádáz ellenfele, a százmilliókra hatást gyakorló kanadai pszichológus behívta az evangéliumi keresztény rendezőt a saját műsorába, sőt, maga utazott el Jenkins stúdiójába, hogy az interjút felvegyék. Azonban a podcast beszélgetésből ennél is érdekesebb részlet derül ki: Jordan Peterson lelkes nézője a filmsorozatnak!

Ahogy egyébként rajta kívül kis túlzással a fél világ. Ez a Jézusról szóló sorozat ugyanis minden idők egyik legnézettebb sorozata lett, holott nem a szokásos finanszírozási modell szerint, hanem egyéni adományokból indult útnak, ma is ingyenesen elérhető, és ami még különösebb: nyilvánvalóan keresztény alkotásról van szó. Ennek két fontos üzenete van a kultúra kapcsán.

Az egyik az, hogy végre létrejött a filmművészetben olyan keresztény (ráadásul evangéliumi keresztény) produkció, amely művészi standardok alapján is minőséget képvisel. Ez még feltűnőbb, ha összehasonlítjuk a nagy streaming szolgáltatók által erőltetett woke alkotások zuhanó esztétikai színvonalával, amit éppen a sablonos, ideologikus panelek és a rossz, életidegen emberképből megalkotott, ezért hihetetlen és hiteltelen karakterek és szituációk okoznak. Jordan Peterson hangsúlyozza, hogy ha kicsit is propagandisztikusnak érezte volna Jenkins sorozatát, azonnal felállt volna a képernyő elől. Ehelyett már a többedik évadnál jár a feleségével együtt.

A második üzenet egyszerűen az, hogy a nyugati kultúrában ismét komoly érdeklődés figyelhető meg Jézus és az evangélium iránt. Az Isten-hipotézissel együtt láthatóan visszatért a Jézus-hipotézis is a nyugati kultúrába. Ez még nem a mainstream, egyértelműen ellenkultúra, annak azonban korántsem jelentéktelen. Sőt, kimondhatjuk, hogy ez az ellenkultúra jelenleg a cutting edge kulturális trend, tele önbizalommal és reménységgel. Hogy milyen mély lesz ez a trend, és meddig tart, azt lehetetlen most megmondani. De hogy létezik, az tagadhatatlan. Ahogy az is, hogy az intellektuális kíváncsiság váratlanul újra a kereszténység oldalán és a kereszténység iránt jelent meg.

Ezek persze kis sikerek, ha nem is elhanyagolható sikerek. Örüljünk ezeknek, de közben ne felejtsük el, amit Kierkegaard és Bonhoeffer egészen más kulturális időszakokban hangsúlyoztak: a kereszténységet nem a sikerei teszik igazzá, hanem az igaz Krisztus valósága. A negatív világ továbbra is itt van velünk, és a valódi siker a Krisztus melletti személyes hűség a negatív világokban is. Az evangélium azonban az Isten ereje, ezért azon se lepődjünk meg, ha hullámokat kelt és örömteli hatást gyakorol a világban. Izgalmas időket élünk.